Finale

Sötét az emberélet, csupa bánat,

és benne semmi, semmi meg nem állhat.

Csupán csak az Idő egyforma léptű.

Szerelmünk esztendőket napra szűkít,

s a megcsömörlés is tengernyi évet

sűrít egy napba, ámde ballagása

meg nem pihen, nem változik. Chiaretta

tegnap leányka volt, ma ifjú nő már,

ki holnap asszony lesz talán. Az ember

ha erre gondol, szíven ütve döbben.

Hogy mind e gondot űzzem - írok, mert a

művészet éltet engem, rendezetlen

szívem világát szép egységbe fogja.

Fájdalmaimra mindig a vers a gyógyír.

Övé az érdem rég s ma is - mit senki

nem ért, nem ismer kínja, kára közben -,

hogy fájdalommal terhes életemben

végtére mégis boldog ember lettem.